Kocsma

A kocsmát szigorú értelemben véve nem használhatják katonák. Ahhoz képest azért túl sok egyenruhás fordul meg itt. Ha el akarsz vegyülni, jobban teszed, ha a saját ruhatáradból öltözöl fel. Piszkos, de olcsó kis kocsma ez.

Új játék - Zac


Nem, nem vágtam ki a fát. Egy korsó sört kortyolgattam békésen, és kiélveztem az utolsó szabadnapomat. Holnap indul a kiképzés. Végre. Valahol várom, valahol nem. Kicsit unalmas itt Szegeden.
- Még egyet - közöltem a csapossal, amint észleltem, hogy elfogyott az innivalóm.

Egy hete sincs, hogy kiengedtek végre abból a lepratelepből. Hogy örülnöm kellene neki, vagy búsulnom? Nem igazán tudom. Talán. Talán nem. Mindenesetre ha mást nem is, de legalább nem kell négy fal között eltöltenem a mindennapjaimat. Itt legalább elfoglalnak és nem kell attól tartanom, hogy valamelyik rabtárs esetleg hátba bök a bökőjével, vagy egyéb dolgaival. Se előbbi, se utóbbi nem épp szívderítő dolog, szóval, ha ennyivel kevesebb lesz az életem… szerintem megérte. Viszont meglepő, mennyire nem törődnek az olyanokkal, akik frissen szabadultak a börtönből, ráadásul úgy, hogy lényegében előzetesben vannak. Gondolom azért, hogy kiélvezhessék a szabadságuk utolsó morzsáikat is, mielőtt nekikezdene a mészárszék. Bár engem annyira nem érdekel a dolog. nagyobb poklot is megjártam már szerintem. Egy ásítást nyomok el, ahogy belépek az aprócska kocsmába. Jó rég volt már, mikor utoljára ledönthettem egy jó kis hideg sört, vagy bármilyen alkoholt. Nemrégiben kártyán nyertem egy kis költőpénzt, na meg a csomag kártyát is. Mindig is szerettem kártyázni és viszonylag jó is voltam benne, bár a szerencse olyan dolog, ami igen változó. Mindenesetre eddig nekem kedvezett… legalábbis a vége felé. A civil ruhámat sajnos elvesztettem, de legalább ez az új kártya még megmaradt. És bár kénytelen voltam a rabruhámat visszavenni (narancs színű), nem igazán voltam feszült emiatt. Le se tojtam, hogy ki mit gondol rólam. Végül pult mellé ültem.
- Valami hideget. Jó lesz sör is. – recsegem recés hangon, majd ásítva várom az italom, és nem igazán nézelődök körbe… a börtönben megtanulja az ember, hogy ne igazán kíváncsiskodjon vagy rosszul jöhet ki belőle.

Erősen ébredezett bennem a gyanú, hogy hiba volt kitennem a lábamat az állomásról. elvégre meg volt ott mindenem - az ehető ételt leszámítva. hoztam váltás ruhát is, így most egy tornacipő-farmer-póló-kényelmes pulcsi kombinációjában ücsörögtem a bárpultnál. Az egyenruhát még nem akartam felvenni, elég lesz, ha holnap az utolsó szabad percekben öltöm magamra. Nem sietettem ezt a dolgot, annak ellenére, hogy vártam a kiképzést. A nem tudom hányadik sör után eldöntöttem, hogy várom, hogy elkezdjük. A várakozás sokkal rémesebb, mint ami várhat rám. Ja, mert hát az még nem tudom. Meg van a sok pletyka, hogy az oriont még nem csinálta végig senki. Igaz, de valahol mindent el kell kezdeni.
Nem figyeltem ezt elismerem, és még azt is, hogy utálom a sört. De itt még se kérhettem kólát, nem? Meg martinit... Se semmi finomabb nőnek való alkoholt. Egy piszkos kis kocsma, így kénytelen voltam beérni kocsmai piával, amilyen ez a sör is. Egy pozitívum volt benne: hideg volt. Bár mostanra a frontok miatt így estére is lehűlt az idő, de a hideg folyadék nyaranta mindig jól jön.
Mélyen elgondolkodva bámulom a sört, és a habját, ami lassan elbuborékolja magát, mikor a szemem sarkából mozgást veszek észre. óvatosan felé fordítom a fejemet és legyőzök sikeresen egy halálsikolyt. Oké, biztosan hiba volt idejönnöm. A sikoly elnyomása ellenére feldöntöttem a korsót, ami elegánsan felborult sörrel beterítve, engem, a földet, a pultot, egyszóval mindent, ezt követően pedig baljós egyensúlyozással megadta magát a gravitációnak. A kocsmában egy csapásra csend lett.
- Hoppá...

Már épp ültem le a pulthoz, mikor is a közelben ülő nő egyszerűen kiborította a poharának tartalmát. Felé pillantok és átmérem a nőt. Kifejezetten vonzó volt, pont az a döngethető típus. Viszont úgy tűnik, amilyen csinos kívülről, olyan sötét belülről.
- Ha burogatni akarsz cicababa, akkor inkább kérj vizet, vagy tejet. A sört nem illik pocsékolni. – mondom, majd fittyet hányva a bigére helyet foglalok.
Megismételtem a kérésemet, mert a csaposnak persze a kiöntött italt kezdte el feltörölni. Türelmetlenségemet persze egy kissé feszült „Egy kis türelmet…”-tel próbálta befolyásolni és látszik, hogy mormog valamit az orra alatt. Ha még mindig a börtönbe lennénk, most felkapnám a ruhájánál fogva és kirángatnám a pult mögül, hisz ott benn, ha hagyod, hogy rágalmazzanak, könnyen csicskává válhatsz a nagyobb halak között. Mindenestre mikor végre kikapom a nedűmet elégedetten kezdem kortyolászni, hisz jól esett a hideg sör, még ha nagy valszeg a csapos bele is köpött, amiért ugráltatta. De a börtönkosztba szerintem nem csak beleköptek az ottani dolgozók… szal… annyira nem izgat,

Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy az ismeretlen férfi leül mellém, és nem mellesleg beszól. Vetettem rá egy nagyon randa pillantást, bár ahogy kinéz, kétlem, hogy nagyon meghatotta volna.
- Azt borogatok, amihez éppen kedvem van - húztam fel az orromat. - És azt pocsékolom, amihez szintén kedvem van. Például az időt, amit rád pazarlok!
Hah! Na erre reagálj valamit, barom! Igencsak büszke voltam magamra, hogy így beszóltam ennek a tagnak. Bár a csapot egy kicsit megsajnáltam, de annyira nem, hogy takarítsak én is. Egyébként is... Még egy nap és húztam az Orionra. Nem fogja a kedvemet szedni senki és semmi, főleg nem egy ilyen... nem is tudom minek nevezzem... csatornatöltelék. Tisztára úgy néz ki, mint akinek nem volt gyerek szobája. S bár, a srác a civil állomáson nem zavart, hogy bámult, ez a tag annál inkább. Remélem nem önkéntes, vagy ha igen, nem az Orionra jön, mert idegbajt kapok.
- Még egy sört, csapos! - villant kihívóan a tekintetem, mert amint megkaptam, most szántszándékkal borítottam fel. A következő az lesz, hogy a képébe öntöm, ha tovább forszíroz.

A nő olyan olyanagasan hordta az orrát, hogy nem lepődnék meg, ha pár hegymászó tűnne fel, azthidve, hogy itt van a Mounteverest. Rühellem a „Hercegnőket”! Pénzes apuka elkényeztetett kis csitrieik. Puffogását, csak unottan követem, látszik a szememből, hogy nem tartom túlságosan sokra.
- Óh nem szükséges ám. Elvagyok én egyedül, menj játsz nyugodtan a homokozóba.
Sosem voltam egy sárm-ember. Túlságosan nyílt vagyok ahhoz és elég hamar közlöm valakivel így, vagy úgy, hogy nem bírom. Viszont a következő kirohanásai és szándékos burogatása csak még jellebb vitte a megbecsültségét.
- Cicabogár, én a helyedben felnyalnám, mert ahogy nézem a pultos bának a szívébe nem vagy éppenséggel kedvező helyen. – szürcsölök bele a sörömbe nyugodtan.