Tiszti épület

Erről a helyről csak annyit lehet tudni, hogy "civileknek tilos a belépés". Ha van engedélyed rá, az természetesen más kérdés, de ahhoz legalább egy tiszt kell, hogy bevigyen. A beléptető rendszer ujjlenyomat-olvasóval működik, úgyhogy nem fogsz csak úgy bejutni.
Azt viszont rebesgetik, hogy indulás előtt ebben a két szintes épületben gyűjtik össze az újoncokat, hogy a kiképzés helyszínére szállítsák őket.

Lassan befordult a busz Szegedre. Ez volt az utolsó állomás. A többiek pedig már itt voltak mögöttem a buszban. A nők vannak itt többségben, majd kiderül, hogyan teljesítenek.
Ezután a Tiszti épület mikrofonjához léptem, majd a listáról felolvastam a leendő orionos neveit.
- Adkins, Barsony, Diamond, Ilysiris, Wells és Wherner. Futólépésben a tiszti épülethez. Aki nem jelenik meg, az itt marad!

//Technikai utasítás: Mindenki, akinek elhangzott a neve, írjon ide a tiszti épületbe, hogy megjelent. Hanga Barsony, Wyana Ilysiris elméletben itt van, de nem kell rá várni.//

És igen! Végre elérkezett ez a nap is. Alig vártam, egész nap pattogtam és pörögtem, mint valami buzgómócsing, aki nem tud magával mit kezdeni, ami mondjuk igaz is volt rám. Hat óra előtt már tényleg az izgalom a tető ponton volt, s csak akkor nyugodtam le valamilyen szinten, mikor meghallottam a hangosbemondóból a nevemet.
Magamhoz véve a cuccaimat nagyban vigyorogva trappoltam a tiszti épületbe, ahova elegánsan berobbantam. Mivel nem igazán tudtam mit mondani, illetve hogy köszönni, megelégedtem annyival, hogy komoly képet erőltettem magamra és csak biccentettem, mindenkinek.

Természetesen az udvaron lógtam, hiszen csak ott pöfékelhettem békésen. Így mikor a tiszt elhaladt, már messziről kiszúrtam. Remek. Lassan beindul a buli. Ráérősen még elszívtam a cigit, majd miután a nevemet hallottam - az lett volna a ciki, ha kihagynak, ráérősen baktattam be az irodába.
- Jelen, uram! - közöltem, hátha nem látja, hogy itt vagyok.

Nem sokkal hat előtt értem ide. Szerencsére nem maradtam le semmiről, és csomagom sem sok volt. Gyanítom túl sok személyes dolgot nem vihetünk magunkkal, így nem is vettem a fáradságot, hogy bőröndöt hozzak.
- Százados úr! - mondtam, ahogy beléptem és tisztelegtem is.

Végre eljött a nap! Wiiii! Szinte ugrálok örömömben! Igen végre elkezdődik a NAGY NAP! Végre elkezdődik az ORION!!!!!! Khm… én teljesen nyugodt vagyok. Teljesen. Nem kezd el felizgatni az a sok fájdalom… az a sok…. szenvedés…. az a sok… sérülés… ami.. ránk vár… heeeeh…. khm… akarom mondain igen. Teljesen jól vagyok. Rezzenéstelen mosollyal, visszafogottan közeledek az ajtóhoz és megvárom, míg beengednek. A katona egyenruha van rajtam, hisz ez a minimum, bár szó mi szó… lehet nem tökéletesen vettem fel… nem vagyok az ilyen kaliberű ruhákhoz szokva… jobban szeretem azokat, amíg bővebbek, kicsit szellősebbek és nagyobb eséllyel kap beléjük valami éles vagy hegyes. Khm… Mindenesetre én is megjelentem időre és ez a lényeg.

Vegyes érzelmekkel figyeltem az újoncokat.
- Rendben. A csomagjaikat hagyják itt, csak az irataikra lesz szükség. Ezután libasorban irány a busz - közöltem velük a feladatot. Mindegyik kezdő, rémesen fiatal, és sok a lány. Mindegy, kíváncsi leszek meddig bírják. - A buszon használják ki, hogy még három szabad órájuk van, beszélgessenek, ismerkedjenek, a továbbiakban úgy sem lesz sok szabadidejük.

//Technikai utasítás: Egy búcsú reag ide, majd a folytatás itt: ITT //

Oké, szóval cucc itt hagyás és a busz. Rendben. Ez azt hiszem menni fog. Nagy mosollyal az arcomon eresztettem le magam mellé a táskámat, miután kivettem belőle az irataimat. Bár nem tudom minek kell az neki, de oké. Ezen nem múljon. Meg még azért kivettem a kabala macskás kis plüssömet. Enélkül sehova. Ha meg valaki menet közben megtalálja, tenni fogok arról, hogy megbánja.
A buszon csak leültem az ablakmellé és nem nagyon figyeltem a környezetemre, na meg a többi újoncra sem.

Hogy miii van??? Hagyjam itt? Ez komoly? Remélem cigit lehet venni valahol, nem sok doboz maradt nálam, de azokat is előreláthatóan a zubbonyba rejtettem. Ettől igaz, hogy furán kidudorodik néha, de annyi baj legyen. A fő, hogy van dohányom. Hogy a kiképzésen mit fogok szívni még nem tudom. Ezután meg felszáltam a buszra. Nem mintha tudtam volna mást csinálni...

Bólintottam, hiszen számoltam ezzel, így nem is volt nálam semmi felesleges holmi. Felvontam a szemöldökömet, mikor láttam, hogy mások lopva még telepakolják magukat. Reménytelen, nem hiszem, hogy ezt megússzák. De az ő bajuk, nem az enyém.
- Igen, uram - feleltem, mikor megkaptuk a buszra szállási parancsot.

- Igenis! - ennyit fűztem a kommentárhoz és amint lehetőségem volt már mentem is fel a buszra.
De szépen sorjában csak, hisz nem szabad tolakodni. Bár ki tudja. Lehetséges, ha tolakodnék akkor kapnék valami büntit... hm... nem is tudom... talán... egy picit... áh nem, ha most kicsapnak, akkor itt vége. Így hát kicsit szomorkásan, de azért izgatottan indultam meg a buszra, a többiek pedig szinte csak annyit láthatnak, hogy alig bírok elülni a fenekemen, annyira izgulok.

Nem volt ma jó napom. A forgalom valami katasztrofális volt. Egy fél órát késtem, mire odaértem a szegedi toborzóirodába. A többi helyszínről már összeszedtük az újoncokat. A buszokban kilencvennégyen nyomorogtak, már csak hat hely volt. A tájékoztatás szerint épp ennyien vártak az utolsó városkában. És még volt egy külön engedélyesem is.
Hát legyen. Amint megálltunk, egyedül szálltam le a buszról, és mentem be a tiszti épület bejáratán. Viszonoztam a recepciós őrmester tisztelgését, átvettem tőle a listát, és a hangosbemondó mikrofonjához léptem.
- Köszöntöm a várakozókat. Aki a nevét hallja van öt perce, hogy ideérjen! Bihari, Fekete, McNamara, Oswald, Sanchez, Schuchart és Szepesi! Valamint még várom az irodába Zac Laurencet - soroltam a neveket. Reméltem hamar ide érnek.
- Legalább pontosak. A csomagokra nem lesz szükség. Szálljanak fel a buszra, és ott várakozzanak. Laurence, maga maradjon egy pillanatra, beszédem van önnel. - Tettem hozzá, amint megjelentek az újoncok.

//Technikai utasítás: Mindenki, akinek elhangzott a neve, írjon ide a tiszti épületbe, hogy megjelent és felszállt a buszra. Violetta Bihari és Draco McNamara elméletben itt vannak, de nem kell rájuk várni.//

Táska a vállamon, megyek is oda. Körbenézek, sokan leszünk. Hány ember az, aki elfogad engem úgy ahogy vagyok? Az eddig tapasztalatok alapján kettő vagy három, semmiképpen sem több. De az is lehet, hogy sokkalta kevesebb. A hajam jelenleg a csúnyábbik felemet takarja, felsétálok a buszra és elfoglalok egy üres helyet. Istenem, már csak órák kérdése, és megkezdődik a Sirius program rendesen. Mennyi hasznát veszem a táncnak? Mi lenne, ha nem lenne ennyire meleg. Fenébe is, látni fogják. Az eddig kiengedett hajamat egy hajgumival kényszerítem lófarokba.Aztán körbenézek. Ki néz engem.

Hosszú idő telt el, azóta, hogy a városba cipeltek. Hiába szállítottak ki a börötnből, kicsit úgy éreztem, hogy itt is négy fal közé lettem zárva. Nem mehettem sehova és bár azt csinálhattam, amit akartam, mivel a képzésem nem kezdődött el, így lényegében tétlenségre lettem utalva. Remek... ezért érdemes volt kirángatni a priccsemről. Viszont hamarost tájékoztattak, hogy magasabb körökbe osztottak be, és nem Jupiter, hanem a Sirius lesz az új "otthonom". Nagyon örültem neki mondhatom, így pofákat vágva, de meglepően fegyelmezetten vigyázzba vártam a Főhadnagyot. A legtöbb kis újonc senkiházival ellentétben nekem vannak gyakorlataim az ilyen téren, hisz a börtönbe is minden alkalommal vigyázzban kellett, katonasorban állni minden egyes szemrevételezés közben. Épp emiatt nem esett túlságosan nehezemre, viszont úgy voltam vele, mostmár itt az ideje itt hagyni ezt a sz*rságot és nekikezdeni végre a dolognak, mert kezd már eléggé elegem lenni a sok semmitől.

Nem rég érkeztem meg, de nem is maradtam sokáig, mert megjelent a tiszt és tovább is küldött minket. Hát oké. Nem figyeltem meg a többieket. Nem volt arra idő. Vagy nekem nem maradt bámészkodásra időm, mert még mindig lekötött az, hogy dühös legyek. Kezdtem egy kicsit megbánni, hogy elhamarkodtam a jelentkezést. De most már ez van. Nincs visszaút.

Kicsit lassabban, mint a többiek értem oda az épületbe. Úgy voltam vele, hogy valamikor kéne szólnom a bácsinak, hogy nekem van Biotrintem, de nem találtam megfelelő alkalmat rá, így egy sóhaj keretében indultam a busz felé. Kicsit furcsálltam, és reménykedtem abban, hogy ez nem csapda, elvégre apám kitudja kiket vagy miket ismer. Szorongva léptem fel a buszra, majd egy üres helyre leültem. Lesz ami lesz.

Igen, igen és igen! Megváltásként értelmeztem a tiszt felcsendülő hangját. Végre, végre és végre! Mehetek, szabad vagyok, enyém az életem! Igen! Szökdécselve mentem az épülethez, majd végig hallgattam a tiszt szövegét. Oké. Akkor irány a busz. Remek. Fellépve körbe néztem és eltűnődtem, vajon hányan éljük majd túl ezt a háborút, vagy magát a kiképzést. Lezuttyantam valaki mellé, aztán vártam, hogy induljunk.

Amint meghallottam a nevem, egyből, fogtam magam és elkezdtem lóhalálomban futni, egyenesen kifele a buszhoz. Pár percbe telt az egész és megjelentem a recepciós részlegnél.
Megálltam, tisztelet adással jeleztem hogy megjelentem, majd indultam is kifele hogy felszálljak a buszra, ami pár másodperc múlva meg is történt.

Mindenki felszállt, így kettesben maradtam Laurence-el.
- Bizonyára tájékoztatták már magát, hogy a Sirius kiképzési programon fog részt venni. Felsőbb parancsra, most bizonytalan ideig nem indul a Jupiter program. Természetesen visszautasíthatja, de akkor kénytelen lesz visszatérni a börtönbe - néztem rá a férfira. Kételkedtem abban, hogy inkább visszamenne. - Felhívnám a figyelmét, hogy szabályszegés esetén komoly büntetési rendszer lép a kiképzési telepen - tettem hozzá, majd intettem, hogy indulhat ő is. Amint Laurence is felszállt, a busz elindult Bécsbe.

//Zac-tól még kérnék egy reagot, a többiek pedig már IDE írjanak!//

Behívtak az irodába és jóformán ugyanazt mondták el amit eddig is tudtam. Elégg mogorva hangulatomban voltam, mint említettem, így nem igazán értékeltem, hogy csak emiatt nem szállhattam fel a buszra. De próbáltam uralkodni magamon.
- Nem probléma, bár sajnálatos, hogy ilyen kevés embert hoz lázba a "haza védelme". - mondom enyhe gúnnyal megtöltve a végét - Ha nem szükséges parancsokkal vacakolnom a végén miattam lehet a Sirius. - vonom meg végül a vállam.

Némi csúszás miatt nem szombaton, hanem vasárnap mentünk Szegedre az újoncokért. Kellett némi tanácskozás két újonc ügyében is. Végül megkapták az engedélyeket, így lassan csoszogtunk a városban a vasárnap esti dugóban. Végül, majdnem húsz perces késéssel megérkeztünk a civil állomáshelyre, ahol már biztosan tűkön ültek az újoncok.
Biccentettem a kapuőrnek, meg egyéb őröknek. Megszaporodtak. Beléptem a tiszti épületbe, a közben a kezembe nyomott névsorral együtt.
Egy torok köszörülés után megszólaltam:
- Üdvözlöm a Szegeden tartózkodókat. Akinek a nevét olvasom, kérem fáradjon a tiszti épületbe. Castelot, Reznikov, Silver, Simpson, Shaw, Shax, Zeltser és Zvarecz - soroltam a szegedi nyolc újoncom nevét. Kíváncsi vagyok, hogy hányan maradnak a program végére. - Remek, hiánytalan a csapat. Akkor most irány a busz. Egy pisszenés nélkül, semmit nem kell magukkal hozniuk. Futólépés!

//Technikai utasítás: Mindenki, akinek elhangzott a neve, írjon ide a tiszti épületbe, hogy megjelent, valamint felszállt a buszra. Felix Reznikov, Ayarel Shax, és Maddox Shaw elméletben itt van, de nem kell rá várni.//

Elegem van! Konkrétan mikor megálltunk, üresbe tette a motort a sofőr, és elment. Engem meg itt hagyott kétajtós szerénnyel, akinek szerintem a fronton lenne a helye, nem pedig itt, őrizve engem. Haza akarok menni, hova a francfenébe jöttünk? Persze alig látni ki valamit a sötétített üveg miatt, így várom, hogy mi lesz. Morcosan nézek a férfira, aki nem csinál semmit sem. Majd kiszáll, hogy kocsit megkerülve kinyissa az ajtót. Rosszat sejtve övembe kapaszkodom, ő meg kiráncigál.
- Engedj el, most azonnal! - Sikítom, ő viszont lefejti az ujjaimat a biztonsági övről, kikapcsolja, majd mint egy liszteszsákot dob a vállára és elindulunk. Végig sikítom az utat, rosszat sejtek. Őrök, felismerek pár tornyot a távolban. Ácsi, ez Szeged? Akkor viszont.
- Nem vagyok önkénteeeeeeeeeeeeeeeeeees! - kiáltom bele a vakvilágba, miközben már a buszra visz fel. Bevág egy ülésre, jó hátulra, majd fut le. De én. Nem vagyok önkéntes. Már túl késő lefutni.

Békésen szívok el egy szál cigarettát. Nem szokásom, nem vagyok függő, viszont néha jól esik. Aztán meg, valljuk be, ez lesz az utolsó ilyenem a életemben nagy eséllyel, szóval megérte megvenni. A maradékot itt hagyom, had lelje más s kedvét benne. Szóltak, hogy lesz egy kis csúszás, de azt nem gondoltam volna, hogy egy teljes napról van szó. Eloltom és kukába dobom. Jelentősen nézek egyet, mikor egy hisztikirálynő érkezik, aztán, mikor lejön a férfi, megye föl én és kb középen foglalok be egy helyet, ablak mellett. Engem lehet békében hagyni, elleszek én itt magamnak.

Unottan sétálok a tiszti épületbe. Nem sok minden van nálam. Sőt semmi. Csak cigi. Ez a legújabb úri passzióm. Ja meg egy köteg pénz. Mert hát Zeltser vagyok, pénz nélkül ugye sehova. Még önkéntesnek sem. Belépve tisztelgek, utána meg unott fejjel megyek fel a buszra. Menjünk már. Fel akarom mér a terepet, hogy kit és mit lehet megvenni.
Felvont szemöldökkel fordulok a visítás irányába. Egy lány visítozik, hogy ő nem önkéntes. Ha itt van, akkor meg az. Csak egy pillantásra méltattam a többieket. Ennyi bőven elég is volt belőlük.

Már hajnalban megérkeztem, és elkezdtem olvasni, a többiek nem igazán léptek interakcióba velem, így énsem tettem. Olvastam egy könyvet, és úgy belemerültem hogy végül szinte transzba estem. A busz zaja zökkentett ki ebből a transzból, és húzott vissza a valóságba. Felolvasták a neveinket, és ezután gyorsan elraktam a könyvet, majd elindultam a busz felé, ahová már felvittek egy éppen hisztirohamot kapott kislányt, majd egy másik is felszállt, így végül lassú nehéz léptekkel mentem fel a buszra.
Ezután az első adandó helyre leültem, és megnéztem az órámat, fáradt voltam, de az új élmények miatt a testem megtelt adrenalinnal, így a fáradtságot abszolút nem éreztem, csak néztem ki a busz szélvédőjén...