Kantin

Az étkező kifejezetten lepukkant, bár kínosan tiszta. Négy személyes kis asztalok mellé ülhetsz le. Csakhogy akár reggelire, akár ebédre, akár vacsorára tévedtél be, arra ne számíts, hogy ehető dolog került a tányérodra.

Redrick;;


Nem rég érkeztem meg a szakadó esőben. Hát... hmm... ez van. A cuccomat már letettem a körletbe és le is zuhanyoztam. Ezután átöltöztem az egyenruhába, mert gondolom, ha már adtak, akkor lehet is használni és úgy mentem a kantinba. Reménykedtem, hogy akad valami étel, mert enni még ma igen keveset ettem.
Szerencsém volt, és még volt kiszolgálás. Így fogtam egy tálcát és a bő választékból valami zöldbabfőzelékre emlékeztető dolgot választottam. Az ajtóval szembeni székre ültem le. Reméltem, hogy esetleg bejön valaki, és nem valami pocsék horrorba vagyok...

Már egyenruhában sétáltam én is a kantinba. Kicsit szűknek éreztem, de gondoltam majd csak hozzászokok. Körbenéztem hogy hova menjek. Végül úgy döntöttem hogy az ajtó melletti asztalhoz ülök, velem szemben egy tej szőke hajú lány ült.
- Helló! Ideülhetek? - kérdeztem egy barátságos mosollyal az arcomon.

Nagyban kanalaztam az ételt, nekem kimondottan ízlett. Lehet, mert éhes voltam, és most szinte bármi lecsúszott volna a torkomon. Mindegy, végül is még kétszer vettem a főzelékből, mire megint kinyílt az ajtós és egy hozzám hasonló homokszínű egyenruhás férfi/srác/akármi lépett be az ajtón.
- Szia - halvány mosolyt villantottam rá. - Persze, gyere csak - tettem hozzá még mindig mosolyogva. Azért jó volt itt egy kis társaság.

A lány válaszára leültem elé, majd egy kicsit én is elkezdtem enni, bár őszintén szólva nem voltam nagyon éhes. Majd ismét megszólaltam :
- Red vagyok. Gondolom te is most érkeztél.. ugye?

Amint végeztem a harmadik tányérral gondolkodóba estem. Egy vagy ne egyek még?
- Szerinted mennyire néznek őrültnek, ha megyek és kérek még egy negyedik adagot? - kuncogtam halkan.
- Én Tabitha - mutatkoztam be, miközben felálltam. - Igen, pár órával ezelőtt. Szépen el is áztam - válaszoltam még utána mentem kaját kérni. Néhány perc múlva visszatértem teli tányérral. - Lehet sokkot kapott a konyhás néni. Meglepődött, hogy ízlik valakinek a kaja - csacsogtam, miközben a negyedik adag főzelék is rohamosan fogyott a tányérról.
- Izgulok egy kicsit. Holnap megkezdődik a kiképzés. Kíváncsi vagyok milyen lesz.

- Hidd el én is.. bár ez még állítólag könnyebb is lesz mint a másik két program.
Hmm.. szóval Tabitha. Nagyon szép név! Ami a a kaját illeti, tényleg egész jó.. - mondtam mosolyogva.

- Könnyebb? - kérdezek vissza. - Úgy tudtam a Sirius a másik tisztképző. Bár, tény, hogy ezt előbb ki lehet bírni, mint az Oriont - csóváltam meg a fejemet. - Arra, ha akartam sem tudtam volna jelentkezni. Akkor még a kórházban voltam - húztam el az emlék hatására a számat. Az meg mondjuk a másik indok volt a szájhúzásra, hogy kicsit túl sokat fecsegtem, amit nem kellett volna.
- Köszi - mosoly villantás. - A tiéd is különleges. - Újabb mosoly.

- Ohh köszönöm - ismét mosolyogtam majd folytattam - És te mi célból jöttél ide? Mi hajt téged hogy harcolj?

A kérdését hallva a torkomon akadt a falat. Pár perc keserves köhögés után tudtam gondolkodni, hogy vajon mit mondjak. A gond az volt, hogy nem volt ötletem. Már arra sem emlékszem mit írtam a jelentkezési lapra.
- Nem tudom - mondtam végül. - Jó ötletnek tűnt - tettem még hozzá. Nem, nem akartam beszélni a nevelőapámról, a pszichiátriáról és társairól. Nem. Higgye azt, hogy egy tök cuki, normális lány vagyok. - És te? - kérdeztem, hogy egy kicsit elterelődjön rólam a figyelem.

- Én csak a családom miatt jöttem.. ha nem lenne ennyire súlyos a dolog szerintem el se jöttem volna..

Meglepődtem a válaszán, de remek alkalom, hogy faggatózzak.
- Ha nem vagyok túl indiszkrét, elmeséled, hogy mi történt?

- Jelenleg én élek itthon és a két nővérem. Gyerekkorunk óta csak egymásra számíthatunk, mivel a szüleinket korán elvesztettük. Csak ők maradtak nekem.. nem, fogom hagyni hogy őket is elveszítsem

- Áh, értem - mondtam végül. Hát erre nem igazán tudtam volna mit mondani, hiszen én eleve nem is ismertem a szüleimet. Szóval rólam ennyit.
- Elég jól elbeszélgettük az időt - álltam fel, és indultam visszavinni a tálcámat, és a tányéromat. Tuti, nem hagyok ki egy étkezést sem.
- Szia. És akkor holnap - mosolyogtam rá biztatóan. - Aki ilyen nemes célért küzd, biztos végig viszi a programot - tettem még hozzá, majd visszasétáltam a körletbe.

//Köszi //