USA, New York (jelenleg Magyarországon tartózkodik)
-- Induló program:
Jupiter
-- Személyiség:
Annak ellenére, hogy mentálisan ép, gyakran látni magában beszélni és különös dolgokat csinálni. Nem egy álszenteskedő alak, mindig kimondja azt, amit gondol, még ha ezzel megbánt másokat, vagy rossz helyzetbe sodorja magát. Gyűlöli azokat, akik csak félrevezetéssel képesek mások felett győzelmet aratatni, jobban szereti az egyenes utat. Igazán harcias és tapasztalt harcos is, bár szellemi tudása nem egészen jó. Viszonylag jól képzett jó közel és táv harcban is, viszont általános tudása nem a legtökéletesebb. Elég mogorva és gyakran kötözködik. Nehezen bízik meg másokban, de szó nélkül követi a parancsokat, hisz jobban szereti azt, ha utasítják, mintha ő neki kéne parancsolhatnia… ezért is jelentkezett a legalacsonyabb rangot biztosító képzésre.
-- Megjelenés:
Nem egy kifejezetten szép látvány. Arcát és testét megannyi sebhely tarkítja, ősz haja pedig fésületlenül, kócosan lóg kemény, zord arcára. Termetes mérete (190 centi) és szálkás izomzata bőven elegendő okot ad az aggodalomra, ám ezek mellett még hozzájön (az egykor üvegtestbe jutó, majd megalvadó vértől) feketévé vált szeme, ami miatt, jóval gyengébben lát erre a szemére, mint a másikra. Ritka szembetegsége van, amitől egyik szeme világoskék, szinte fehér, míg másik világosbarna, szinte sárgás. Kedveli a csuklyás, sötétszínű ruhákat, mely elfedik testét és az arcát.
-- önéletrajz:
New York. A lehetőségek városa. Számomra azonban nem volt más, csak egy hely, ahol megszülettem, majd el is felejtettem. Anyám és atyám jómódú szülők voltak, bár tisztességesnek nem igen mondhatóak. Néhány sikkasztás, adócsalás és egyéb ügyletek piszkították be a családi hátteret, bár meg kell hagyni, hogy jó ideig próbáltak tisztességes életet élni és megfelelő életkörülmények között felnevelni engem. Bár aki egyszer belekóstolt a lecsóba, az sose felejti el a pikáns íz világát. Pontosan emiatt volt szükség, hogy családunk elköltözzenek, ugyanis szorult a kötél és jóformán meg is feszült szüleim nyakán a kender, azonban még pont időben kaptak egy fülest, így a razzia előtt egy fél hónappal külföldre utaztunk. Hogy miért pont Magyarország, arról nem igazán tudok nyilatkozni, igazából az egészről alig vannak emlékeim, csupán 3, vagy 4 éves lehettem. Mindenesetre új életet kezdtünk új iratokkal, távol a szülőhazánktól. Tény, hogy amerikai vonásunkat nem rejthettük el, de próbáltunk teljes életet élni. Bár nehéz volt elsajátítjuk a magyar nyelvet (nekem jóval könnyebben ment, hisz az angolt is csak alig 1-2 éve tanultam meg azt is gyermeki „nyelvtöréssel”), így szépen berendezkedtünk és éltük mindennapjainkat. Általános iskola vége felé, már én is nagyban csináltam a seftelést: cigik, alkoholt és egyéb árukat szállítottam kiskorúaknak, füvet és egyebet a nagyobbaknak. Persze mindezt apámék segítségével, kik eleinte ellenezték, végül támogatták a dolgokat. Hiába. Egy díler örökre díler marad. Viszont… ekkor történt a baj. Az egyik közeli „banda” megfülelte a kis üzletünket és tett ellene, hogy több gondot ne tegyünk az üzletének. Egy robbantás és volt gond, nincs gond. Viszonylag nagy hír volt, még az újságok is megírták, bár a szokásos néppukkasztás szerint „bandaháborús bajok” voltak ezek. Én nem tudom… nem tudom mi történt. Csak egy villanás és legközelebb a kórházi ágyon ébredtem. Testem fájt és örökre megbélyegeződött, ahogy lelkem is, hisz szüleim nem voltak olyan szerencsések, mint én és tragikus véget ért pályafutásuk, azonban nem ez volt a legrosszabb vége. A rendőrök nyomokat találtak a romok között és egypár spicli is köpött, amint volt esélye. Így hamarosan a családi üzletek súlya az én nyakamba zuhant. A kórházból kijőve a fiatalkorúak börtönébe szállítottak, ahol bár nem volt olyan rossz dolog, a folyamatos verekedés és szabályszegés végül meghozta gyümölcsét. 5 év letöltendőt kaptam a nagykorúságot elérve, melynek többségét az intézetben szedtem össze testi bántalmazások miatt. A felnőttek börtöne, persze keményebb volt, viszont hamar hozzá lehetett szokni és nem volt olyan vészes, ha már az első napokon tisztázta az ember, hogy hol is foglal helyet a rangsorba. Az első emberölésem is a rácsok között volt, mikor is egy rab bökővel támadt rám. Sikerült kicsavarnom a kezéből a bökőt és ellene fordítva torkon szúrtam. Szerencsére önvédelemnek minősítették, hisz pár barátom kiállt ellenem, így az életfogytiglanit meg úsztam, de a +10 évet nem. Így teltek a fiatalságom késői ívei. A háború, már nagy ízben dúlt, mikor a jelentkezés nyilvános lett a börtönünkbe is. Persze elfogadtam és jelentkeztem, hisz úgy véltem semmivel sem lesz másabb, mint ez a cellám, és így legalább… ha mást nem… szabad leszek… vagyis.. szabadabb…
-- Motivációs levél:
Nem érdekel az ország, nem érdekel a civilek élete. Én csak ki akarok jutni ebből a ketrecből. Ha adnak szállást, ételt, italt, miattam azt tehetnek velem, amit akarnak. Mindig is szerettem a kihívásokat. Nincs szándékomban lázítani, a parancsoknak legjobb tudásom szerint eleget fogok tenni… nincs szükségem arra az életfogytiglanra.