Violetta Bihari

Csendes lány, érzelmeit nem sűrűn mutatja ki. Leginkább egyedül van és olvas. Nagyon szeret íjászkodni és szereti a színházat is. Gyakran használ szarkazmust, ezzel védi magát az érzelmei kimutatásától. Akaratereje nagy, kitűzött céljaiért sokáig el tud menni.

A mosolya szelíd, megnyugtató, bár ritkán látni. Szemei is nyugalmat sugallnak. Az emberek körülötte akaratlanul is felnéznek rá, aurája tekintélyt sugároz. Arcát, vállát, mellkasát és felkarját sűrűn szeplők borítják. Kedvenc színe a barna, a bordó és a zöld, ha ruhákról van szó. Szereti a szoknyákat, a fodros zoknikat és a gallérokat, és mindent, ami kicsit is vintage-hatású.

Egy kis községben, Tiszasülyön született, apja második házasságából. Szülei két éves korában elhunytak. 18 éves korában leukémiát diagnosztizáltak nála. Két féltestvérével szoros a kapcsolata, ám a háború kitörése óta nem tartják a kapcsolatot. Van egy bátyja és egy nővére, Valér és Lelle. Utóbbi a legjobb barátja is. Külsőre nagyon hasonlítanak, személyiségre viszont szöges ellentétei egymásnak. Valérrel a helyzet pont fordítva van: remekül megértik egymást, ha néma beszélgetésekről van szó. Élő rokonuk még Gabi, az apjuk testvére is. A szülei halála óta szinte meg sem szólalt. Még babakorában kapott egy szív alakú medált. Ha dühös, ha szomorú, ha bármilyen érzelem rátör, megszorítja a medált ezzel "belezárva" mindent. Amikor szülei elhunytak, édesanyja legjobb barátnőjéhez, Tamarához került. Tamara színésznő a helyi kis színházban, bár legtöbbször mellékszerepeket kap. Hogy el tudja tartani Vilut, részidőben könyvel a katolikus templomnak.

A lány maga is vallásos. Ami eddig életben tartotta, az a hit volt. Ám a háború kitörése óta lassan elveszíti ezt is, és saját magát is.

Az olvasás és íjászkodás mellett imád festeni, főként tájképeket. Anatómiából sosem volt profi, ha embert rajzol vagy fest, általában túl magas vagy túl alacsony lesz, az egyik szeme nagyobb, mint a másik és a haja szanaszét áll. Sokszor volt olyan, hogy csak azért kelt fel szinte még éjszaka, hogy kibiciklizhessen a falu határába és lefesthesse a napfelkeltét. A háború óta a képei sötétek és nyomasztóak, ahogy körülötte a világ is.

A rémhírek és a félelem nyomasztja, teljesen magába zuhant. Minden vágya, hogy egyszer találjon valakit, aki teljesen megérti őt, és hogy egyszer színésznő lehessen belőle. Barátai sosem voltak, ahogy kapcsolata sem. Társai kerülték, mert nagyon furának gondolták. A gimnázium elvégzése után Szegedre költözött és itt kezdte a főiskolát, ám a háború kitörése gátat szabott a tanulásban is. Mindig kitűnő tanuló volt, hiszen társaival ellentétben ő csak a tanulásra koncentrált. Nem barátkozott, nem foglalkozott a fiúkkal, nem járt el otthonról. Tamara eleinte aggódott, aztán rájött, hogy a lány így dolgozza fel a gyászt: adatokba és tényekbe menekül.

Mióta tisztában van a betegségével, azóta napról napra él, de a kemoterápiát nem vállalta. Amikor olvasott az egyik újságban a Biotrinról, alternatív megoldásként gondolt rá. Bár így a nővérére kell bíznia a macskáját, vállalja. Élni akar, de nem olyan áron, hogy a haja kihullik és élő zombivá válik.

Azt reméli, katonaként tehet valamit a világuk megmentéséért. Persze nem szeretne Nobel-békedíjat, nem az a célja, hogy kompromisszumot találjon. Ha már elkezdte, győzni akar. És ezért bármit képes megtenni.

Féltem otthon ülni, nyomasztott a tehetetlenség és letargiába estem a tudattól, hogy bármikor meghalhatok. A biotrin ad reményt arra, hogy egyszer teljesüljenek az álmaim, nem számít, ha ehhez harcolnom kell.