Blake Adkins

Igazi rosszfiú vagyok. A lányos anyák féltik tőlem a gyerekeiket, nem tudom miért, nem harapok - nagyot. * kacsint *
Szóval igen. Habzsolom az életet, imádom a cigit, az alkoholt, sose mondok nemet egy sörözős kanbulira, bár a hadseregben erre nem lesz lehetőségem. Be kell vallanom, hogy a csapatmunkát nem nekem találták ki. Persze egy-egy alkalom még belefér, de hosszabb távon biz'isten nem nekem való.

Hát, ha a viselkedésemmel nem is hívom fel magamra túlzottan a figyelmet, a kinézetem már teljesen más lapra tartozik. Majd' 180 centis, tetkós, kigyúrt állat vagyok, kőkemény izmokkal. Évekig jártam edzőterembe, ami meg is látszik. Bár a papírokon 23 év szerepel, valójában több vagyok, és ez meg is látszódik rajtam. Vannak már ráncaim, és valahogy a tekintetem is komoly. Bár ez lehet, hogy az öcsém halálhíre óta ilyen. Amúgy a szemem szürke, a hajam fekete.

28 hosszú évvel ezelőtt születtem meg egy szolnoki parkolóban. Anyám már nem jutott el a kórházig. Sőt, mivel nem kívánt gyerek voltam felmerült, hogy betesznek egy inkubátorba és ott hagynak. Aztán valahogy még se mondtak le rólam. Máig nem értem miért... De az ő döntésük.

Nem kellett sokat várni, nem sokáig maradtam egyedül, a születésem után két évvel megfogant az öcsém Szabolcs. Jah, ha már itt tartunk az én igazi nevem sem Blake, az eredeti az Balazs volt. Balazs Varga, vagy magyarosan, mert magyar lennék Varga Balázs. Tudom, nem nagy szám, a Blake szerintem is ezerszer menőbb. Na mindegy. Boldogan éldegéltünk, mint hal a vízben, aztán ugye beütött a krach, mikor kitört a háború. Na itt kezdődött minden, ami miatt végül ott vagyok ahol. Azt még könnyen lenyeltem, hogy az apámat behívták. Elvégre ott voltunk mi hárman, anya, az öcsi, meg én. No, igen ám. A probléma akkor lett az egészből, mikor én is megkaptam a behívó levelemet. Tény, hogy önző és csúnya dolog, de nem akartam menni. Szóval egy éjszaka elégettem és megszöktem. Levelet se hagytam. El se köszöntem senkitől.

Faluról-falura vándoroltam, az utcán éltem. Igyekeztem meghúzódni, bár volt mikor betörtem valakihez, kirámoltam a hűtőt aztán mentem is tovább. Nem aggódtam, elvégre apuka úgy se volt otthon, nem féltem, hogy bajba kerülök. Volt szerencsém a fronthoz is közel óvakodni, aztán onnan gyorsan el is jöttem, mielőtt meghaltam volna, vagy felfedezik, hogy olyan korú vagyok, akinek épp harcolnia kéne. Na mindegy, ezt követően visszatértem a szülővárosomba. Haza akartam menni, megnézni, hogy van anya és Szabolcs. Ekkor kaptam a következő pofont az élettől.
Épp a hátsó ajtón lopakodtam be, mikor csengettek a főbejáraton. Két katonatiszt jelent meg az ajtóban. Közölték anyámmal, hogy Szabolcs meghalt. Elesett a fronton. Anyám becsületére legyen mondva tartotta magát, míg elmentek a katonák. Utána összeomlott. Ekkor döntöttem el, hogy megteszem azt, amit már rég meg kellett volna tennem: bevonulok a seregbe.

A vándorlásaim során megismertem sok figurát, köztük csak egy érdekes a történet szempontjából: aki hajlandó volt nekem okiratot hamisítani. Szóval, így lettem én Blake Adkins, aki 23 éves, és önkéntesnek jelentkezett. Ennyi.

Hogy miért is jelentkeztem? Ennek sok oka van. Leginkább a háborúban elhunyt testvérem miatt jelentkeztem, aki tudom, hogy most büszke lenne rám.